Óriási kifosztott rhinoherdák: A múlt titkai a Nebraskai Ashfall Fossil Beds-ből
A paleontológiai felfedezések sosem hagyják nyugodni a tudósokat, főleg akkor, ha egy újabb lenyűgöző történetet mesélnek el a Föld régi lakóiról. Most egy izgalmas kutatás révén derült ki, hogy mintegy 12 millió évvel ezelőtt az Észak-Amerika nagy részén élő rhinók óriási csapatokban gyűltek össze. De miért választották ezt a különös viselkedést? Hogyan keveredtek annyian ugyanabba a vízforrásba? A válaszokat a Cincinnati Egyetem új tanulmányában találhatjuk meg.
Felfedezés a nebraskai hamufosztákban
A kutatás a Nebraska északkeleti részén található Ashfall Fossil Beds állami történelmi parkban végzett vizsgálatokra épült. Itt több mint 100 rhinó maradványaira bukkantak, amelyek egy vulkánkitörés által létrehozott hamuhalmok alatt nyugodtak. A Yellowstone szupervulkán kitörése során a hamu nemcsak a környező tájat borította be, hanem a rhinók életét is megpecsételte.
Az ügyvezető szerző, Clark Ward elmondta, hogy a kutatás végigvezette őket a kérdésen, vajon mi vonzotta ezeket az állatokat egy helyre. Ráadásul észrevették, hogy a rhinók nem vándoroltak messze a vízforrástól, amely a közelben volt. „Nem találtunk bizonyítékokat arra, hogy a rhinók szezonalitás miatt vándoroltak volna, vagy a katasztrófára reagálva gyűltek volna össze,” tette hozzá Ward.
Izotópok a nyomok nyomában
Ward és munkatársai az izotópok elemzésére támaszkodtak, hogy nyomozzák a rhinosok mozgásait. A fosszilis fogakban nyert strontium, oxigén és szén arányok segítettek feltérképezni az egykori élőhelyük jellemzőit. „Az állatok tápláléka – fű vagy levelek – hasonló izotóparányokat mutat, mint a környező talaj. Így nyomon követhetjük, hogy hol legeltek,” magyarázta Ward.
A tudósok ezt a módszert napjainkban a természetvédelmi munka során is alkalmazzák. Például a széles körben vándorló állatok – mint a rénszarvasok – migrációs útvonalaikat követhetjük vele, vagy megérthetjük a rejtett fajok élőhelyi igényeit is.
Az óriás rhinó élete
A Teleoceras major, egy szarv nélküli rhinó volt, akinek teste hasonlított a vízilovakéhoz. Nagy termete miatt alig voltak természetes ellenségeik a miocén korban, de a borzalmasan veszélyes csonttörő kutyák, amelyek ragadozók voltak, fenyegették a kis borjaikat. A Nebraska területén talált leletek között olyan példányok is akadtak, melyek nyomait a húspazarló állatok hagyták maguk után.
A vulkán és a rhinosok sorsa
A Yellowstone vulkán az utóbbi 12 millió év során számos alkalommal kitört. A hamu, amely a kitörés nyomán keletkezett, akár 700 mérföldes távolságra is eljutott. „Olyan vastag rétegekben halmozódott fel, mint a friss hó,” mondta Ward. „A rhinók nem azonnal pusztultak el, hanem lassan, ahogy az ash-t lélegezték be.”
Ez a felfedezés új megvilágításba helyezi azt a közbeszédet, amely a rhinók társadalmi struktúrájáról szól. A kutatás nem csupán a régmúlt állataink életéről szól, hanem arról is, hogy mennyire sokszínű volt a földi ökoszisztéma, és hogy a múltban hogyan formálta a környezet a nagy állatokat.
Ward számára a Ashfall Fossil Beds nem csak egy kutatási helyszín, hanem gyermekkora kedvelt helye is volt, ahol most tudományos munkája révén elégedettséget talál. „Hihetetlen érzés, hogy a gyermekkori álmaim ezen a helyszínen váltak valóra,” zárta le gondolatait Ward.
